„A klub egy olyan társaság, vagy szervezet, amelynek tagjai közös érdeklődési körrel, hobbi vagy szakmai tevékenységgel rendelkeznek. A klubokban a tagok általában rendszeresen találkoznak, hogy megbeszéljék a közös témákat, tapasztalatokat cseréljenek és esetleg közös programokat szervezzenek. Segítik egymást a fejlődésben, sikerek elérésében, új ismeretek megszerzésében és új készségek elsajátításában. A klub tehát nem csak egy egyszerű találkozóhely, hanem egy olyan közösség, ahol a hasonló érdeklődéssel rendelkezők élvezhetik az együttes tevékenység (felsorolt) számos előnyét, a közösséghez tartozás érzését.”
Makón a múlt század közepén (1958-59 –ben) jött/hozták létre az MHS Makó Városi Rádió Klubot. Az alapító a Magyar Honvédelmi Sportszövetség volt, az alapító tagok pedig lelkes makói rádióamatőrök. Az alapító tagok között olyan rádióamatőrök is voltak (pl. HA8CI, HA8CF), akik az alapításkor már nagy saját tapasztalattal, tudással rendelkeztek mind a rádióamatőr összeköttetések létesítése, mind a rádióadó-, és vevő berendezések és műszerek megépítése terén. Ez az ott, akkor átadott tudás és tapasztalat „hozta működésbe” a makói Rádió Klubot, ahol máig is számos hasonló érdeklődésű klubtag találja meg e közösségi tevékenységnek hasznát és örömét. A klub HA8KCI hívójele a megalakulás óta még a mai napon és a továbbiakban is „él”.
Az időközben megváltozott törvényi előírásoknak való megfelelés miatt a klub 1991-ben önálló társadalmi szervezetté, civil egyesületté alakult át, melynek új elnevezése: Makói Rádióamatőr Klub
◄►
◄►
◄►
◄►
◄►