HA8CF ex HA1L Dr. Báron Ferenc emlékére

Mikor egyszer nála jártam, a szobában szinte minden mozdulatlan volt. Lehet, hogy tél volt, s kinn puha hópelyhek telepedtek csendesen a házakra, benn pedig simogató meleg kúszott lassan a kályhától az ablak felé… De lehet, hogy nyár volt, s lágy szellő lebegtette alig észrevehetően a függöny redőit. Lehet, hogy éjszaka volt, s a külvilág csendje hozzáadódott a szoba nyugalmához, de lehet, hogy épp a felkelő nap első sugarai színezték át a falak felületét...

Hirtelen morzézni kezdett. Ütemes kopogás hallatszott, s előtte a pislákoló fényű műszerek mutatói egy-irányba bólogattak. Halk zümmögés is hallatszott, majd egyszerre minden abbamaradt. Visszaállt a csend, a mozdulatlanság, de valami sípolás-szerű hang szűrődött ki a fejhallgatója alól.

Később mosolyogva hátranézett, levette a fejhallgatót és bekapcsolt egy hangszórót. Döbbenve tapasztaltam, mily nagy mozgás, forgalom közepébe csöppentem. Hanggá alakult jelek jöttek-mentek, alacsonyabbak és magasabbak, gyengébbek és erősebbek. Egy új dimenzió nyílt meg előttem.

Elmondta, hogy ezek a jelek a világ bármely tájáról érkezhetnek. Akár Amerikából, vagy Afrikából. Lehet, hogy később Ausztráliákkal is találkozhatunk. Beszélgetnek egymással és mi is beszélgethetünk velük, ha megszólítjuk őket. Itt mindenki egy nyelven beszél. Élmény elmerülni a forgatagban, vagy egy-egy régi ismerőssel összefutni. Mint egy karneválon, úgy érezhetjük magunkat. Felszabadultan, gondtalanul…

Elmondta, hogy minden hang mögött egy-egy ember van. Lehet, hogy orosz, német, kínai, vagy magyar. Lehet, hogy fiatal, vagy öreg. Fehér, vagy barna bőrű, férfi vagy nő. Akár szegény, akár gazdag, barát mind, mert rádióamatőrök. Ki törődik itt a világ dolgaival, politikával, gazdasággal, vagy az otthon bajaival! „DR OM” –kedves barátom, ugye jól vagy?

Majd mesélni kezdett a régmúlt időkről. A berendezésekről, melyet maga épített, az összeköttetésekről, melyeket soha el nem tud felejteni. A személyes ismerősökről, hogy ki, hol, a világ mely pontján található. A 80 méteres amatőrsáv melegségéről, a modulációs kísérletekről…

Sokáig hallgattam volna elbeszélését, de kiderült „fél füllel” a hangszóróból kijövő jeleket is figyelte. „Ezt nem lehet kihagyni” –mondta, s gyorsan fejére tette a hallgatót és megint morzézni kezdett. Láttam, boldog volt.

Ennek a találkozásnak az emléke kavargott bennem azon a fájdalmas búcsún is, amikor örökre el kellett köszönnünk.

Akik személyesen ismerhették Őt, a lelkesedést, a kitartást, az új dolgok iránti fogékonyságot tanulhattuk és láthattuk tőle. Már 1934-ben, tizennyolc évesen, Magyarországon az elsők között megépítette adóberendezését, és még 60 év múlva is ugyan olyan lelkesen rádiózott. Használta a morze billentyűt, de már a számítógépet is. Kiváló rádióamatőr és melegszívű ember volt. Részese volt a magyar amatőr rádiózás létrejöttének és fejlődésének.

HA8EN

   Kisgyermek koromban szívtam magamba a barkácsoló készséget. Édesapám bádogos volt és műhelyében minden szerszám, forrasztófelszerelés rendelkezésemre állt. Amikor a 20 kW-os lakihegyi adót üzembe helyezték, már Makón is lehetett az adást kristálydetektoros készülékkel hallgatni.

   1924 körül alakult meg a Makói Rádió Klub. Vezetői Szakács Gábor mérnök, Károlyi István közgazdász, Gerzanits József villamosmérnök voltak. Klubhelyiségük az akkori Püspök kertben levő víztorony - amit azóta sajnos lebontottak - első emeletén volt. Ez volt Makón a rádióamatőrizmus magja.

   Tizenkét éves kisgyerekként elkészítettem az első kristálydetektoros rádiómat. Összegyűjtött krajcárjaimból vettem egy "Blaupunkt" és egy "Piramis" kristályt, amit csak csipesszel volt szabad megfogni. A fejhallgatót pedig kölcsön kaptam. Antennámhoz a 60 méteres vörörézhuzalt, amelyet jó tanulással érdemeltem ki, édesapám vette meg Varga Lajos vaskereskedőnél. A családban mindenki csak játéknak tekintette ebbeli működésemet, de sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor édesanyám fejére téve a hallgatót, tágra nyílt szemekkel mondta: "Szól!" Ezek után sorra "gyártottuk" a rádiókat, másztuk a tetőket - hogy némi pénzre is szert tegyünk. Ekkor jelent meg a "dupla rácsos lámpa", mely lehetővé tette, hogy kis anódfeszültséggel már kitűnő "lámpás" rádiót építhessünk.

   1928-ban a gyárak már szériában gyártották és az amatőrök is egyre másra építették a visszacsatolt audion készülékeket. A visszacsatolt audionnak az volt a "jó" tulajdonsága, hogy visszasugárzott az antennára és zavarta a szomszédos vevőtulajdonosokat. Két utcával távolabb lakott az osztálytársam, Bíró Ferenc, akivel kitaláltuk, ha mindketten halljuk egymás füttyét, akkor tudunk távírózni is. Vígan távíróztunk is a szomszédok bosszúságára, de jól megtanultuk a morzét. Addig fabrikáltunk, míg meg nem találtuk a 80 méteres amatőrsávot. A kihallgatott beszélgetésekből megtudtuk, hogy a rövidhullámú amatőröknek Budapesten már egyesületük van. Hamarosan be is léptem és megkaptam a H-1011-es megfigyelő számot. Szorgalmasan figyeltem a forgalmazást és pénzem nem lévén nyomdára, a QSL-lapokat magam rajzoltam.

   Egy délután megjelent nálam Csincsák Kálmán, a MÁV távirda intézője, az egykori HAF1B és megkérdezte, hogy nem akarnék-e rövidhullámú rádióamatőr lenni. Boldogan igent mondtam. Megbeszélte ügyemet HAF8G-vel Demján Sándorral, aki meghívott a szegedi Iskola utcai lakására. Át is bicikliztem hozzá, és nagy csodálattal bámultam az igen korszerű készülékét. 120 méter hosszú volt az antennája, amiről azt mondta, hogy az az antenna jó, amelyik elér addig, ahol a vevőállomás van (HI). Ott, az Iskola utcában volt a Gyertyás-féle antikvárium, ahol vettem egy "Y" forgókondenzátort. Ezzel építettük meg az első 80 méteres adómat, egy B405-ös csővel. Amikor készen volt, nagy izgalommal ki is próbáltuk. Az antennába be volt kötve egy MRX 3 "lámpa". Ennek fényerejével állítottuk be az antennacsatolást. Demján Sándor ekkor rövidhullámú rádióamatőrré avatott s azt mondta: "Most már fiam te vagy a HAF3BF magyar rövidhullámú állomás".

   Boldogan hazatértem Makóra, rákapcsoltam az adót a "macskalétrás" Hertz-antennára és létrejött 1933. szeptemberében az első rádióösszeköttetésem.
   A makói nyomdában szép OSL-lapot nyomattam és örömmel küldtem a Vörös Feri által vezetett OSL-irodába Pestre, a Mátyás térre. Csincsák Kálmán sűrűn meglátogatott. Kaptam tőle alkatrészeket, egy MÁV távirda-ampermérőt, morzebillentyűt, amelyet később felcseréltem egy saját gyártmányúval, melynek rugós érintkezője volt, hogy a kopogtatással ne zavarjam a családot. Ugyanis rádiózni csak éjjel lehetett, amikor a Magyar Rádióban már nem volt adás.

   Gyönyörű rádiós élet volt! A vasárnap délelőttök igazi ünnepek voltak. Jól működtek a kis rádiók a magunk gyártotta szénmikrofonokkal. Még most is fülembe cseng HAF3 Firenze Palermónak, Fábián Palinak szép hangja és hegedűje, amikor a mikrofonba játszott. A HAF3B, a nemrég elhunyt PY2PA Perényi Sándor Abonyból értékes szakelőadásokat tartott. SP1CC, a magyarul jól beszélő lengyel Jurkievicz Emil is állandó tagja volt a kör QSO-knak.


   Baranyi István Emil, Halász Károly, Zvarinyi Endre, Bendzsák Ernő, Kompordai Aurél, Kállay János, Grész (Győző) József és a fáradhatatlan megfigyelő, Pölöskey G. Árpád, szép amatőr családot alkottunk.

A HAF7G Silley Antal dandárparancsnok volt Szegeden. Civilnek a parancsnokság előtt sem igen lehetett eljárni, de én az őrnek megmondtam, ki vagyok s soron kívül volt bejárásom, pedig a dandárparancsnok tudta, hogy hátrányos megkülönböztetésű vagyok...

   1928-ban Szegeden is megalakult a rádióklub. A Zrinyi utcában volt a klubhelyiség, Demján Sándoron és Csincsák Kálmánon kívül még sok rádióamatőr volt Szegeden, közöttük Ördögh Pista és Dr. Dalos György is, akinek már EW-s hívójele is volt, később pedig Bay Zoltán munkatársaként dolgozott.

    A TPTG-kapcsolást felváltotta a MOPA. Az akkori "csőkirály" a Philips TB 04/10 "kétszarvú" cső volt.

    Akkoriban a rádióamatőröket a csendőrség ellenőrizte. Szegény édesanyám nagy ijedelmére egy napon beállított hozzánk két feltűzött szuronyú csendőr és előadták, hogy a rádióadót jöttek ellenőrizni. Bizonyára vannak még olyanok, akik emlékeznek a "Trabucco" szivarokra, amelyből nekem csak a doboza jutott, amely igen alkalmas volt egy kis adó befogadására. Elfért benne a két "Y"-kondenzátor, a cső meg a tekercs. A csendőrök először haragudtak, hogy félre akarom őket vezetni, mert ők valami nagy berendezést kerestek, de megenyhültek és csodálkozva hallgatták, amikor a mikrofonba belebeszéltem és a válasz is nyomban megérkezett.

    A posta jóindulatúan elnézte az engedély nélküli amatőrök munkáját. Olyan hallgatólagos kívánalom volt, hogy kétévi "unlisség" után illik a vizsgát letenni. Komolyan készültem és fent Pesten, a Krisztina körúti főpostán a vizsgát sikerrel letettem. A vizsga után nem telt el egy hónap és megkaptam a HA1L hívójelemet. Jöttek a vészes idők. Jöttek a táviratok, hogy be kell az adást szüntetni, esetleg újra kezdeni. Majd jött a háború. Az egész családot elvitte a szörnyű önkény, vele a rádiót és mindent. Nem maradt semmi. Egy Pölöskey Árpádtól kapott megfigyelő és pár QSL-lap idézi a múltat. A régi HAF3BF-es QSL-lapot a nemrég elhunyt Posch Jánostól (DK4BA), az akkori HAF3PJ-től kaptam vissza.

    Ahogy a romokból épültünk, úgy épült újra a régi és új rádiósok barátsága. Megboldogult Virányi Miklós (HA5BD) barátom vezetett be újból a rádiózásba. Megkaptam az új HA8CF hívójelemet. Felépítettem újból az adóállomásomat, amelyet azóta már újabbra, modernebbre váltottam fel. Igyekeztem a fejlett technikával együtt haladni.
   Ma már dolgozom URH-n is, műholdas technikával. De ezen kívül számítógép segítségével sikeres összeköttetéseim vannak RTTY és SSTV üzemmódokban is. Régi amatőrbarátaimmal tartom a kapcsolatot, különösen a volt debreceni Németh Lajossal, SM5CLW-vel és a volt szegedi Lányi Györggyel, SM0CPR-rel, igyekezve a magyar rádióamatőrizmus jó hírnevét emelni. Új adóállomásom most már modern és a kor követeményeinek is megfelel.