MRT - Makói Rádióamatőr Találkozók

A makói találkozó ötlete HA8LUX Sanyitól származik, aki korábban aktív CB rádiós (CB 22615) volt. Sanyi 1992-ben lépett be a Makói Rádióamatőr Klubba, s már az évben megszervezte az első rádiós találkozót. Sanyi a szervezésben már tapasztalt volt, hiszen 1984-1993 között ő szervezte például a CB rádiósok báljait is. Hamarosan amatőr vizsgát tett, hívójeles rádióamatőr lett, s a HA8LUX hívójel szinte összeforrt a makói rendezvénnyel. Igazi házigazdaként szolgálta-szolgálja a vendégeket. Persze segítők is voltak (és vannak ma is) a szervezésben.
Kezdetben – míg köztünk volt – az „ízig-vérig” amatőr †HA8DK Sanyi volt a társ, aki mind az előkészületekben, a szervezésben, mind magán a találkozón sokat tett azért, hogy mindenki jól érezhesse magát a Makón. A különleges szépségű Maros-parton azóta is minden évben meg van tartva a találkozó, a „mi” rendezvényünk. A rádiósoké! (akár CB, akár HAM rádiós, vagy mindkettő)

A Maros folyó hullámtere a magyar-román határtól a Tisza torkolatig kíséri végig a folyót, a Körös-Maros Nemzeti Park része.
A hullámtér néhol egészen vadregényes, a legszélesebb szakaszainál található kiterjedt erdőkkel különleges tájképi és élőhelyi viszonyokat teremtve hazánk egyik szép és értékes természeti értéke. Tájképi értékei közé tartozik a folyó meredek fala, homokzátonyai, az évszázados öreg füzek, fekete és fehér nyárak, a legelőkkel váltakozó erdőfoltok.

International Radioamateur Meetings in Mako

The idea of radio amateur meeting in Mako came from Sanyi (HA8LUX), who used to be active on CB. In 1992 Sanyi joined to Mako Radio Amateur Club and in the same year the first HAM meeting had been organized by him. He was already experienced in organization, because between 1984 and 1993 the dancing-party of CB hobbyists used to be organized by him also. Soon he passed the radio amateur examination and got call sign. The HA8LUX was almost joint up with HAM meetings in Mako.

There were – and still are - assistants in the organization, of course. Initially, HA8DK Sanyi was his assistant, who was a radio amateur to the backbone. During the preparation and organization and during the meeting he worked hard to the end that everybody may feel fun in Mako. Since than every year on the bank of the special beauty Maros river has held a radio amateur meeting. This is our events, the radiomen’, either CB or HAM or both.

Maros river floodplain goes along from the Hungarian-Romanian border to the mouth of Tisza river and it is part of the Koros-Maros National Park. The floodplain somewhere is quite romantic, sections that are located at the more extensive forests, creating a unique landscape and habitant conditions, which is one of the beautiful and valuable natural treasures of Hungary. Landscape values are the steep river walls, sand-bar with a century old willows, black and white poplars, and the pasture with alternating patches of forest.
Meghívó - Invitation
A következő találkozó programja/Next meeting

2021. július 17. szombat
Saturday, July 17, 2021


Makó, Marospart, "Zöld Ház"
GPS: 46.19767 North / 20.47451 East
 


 

© 2009-2020 Makói Rádióamatőr Klub HG8FH - HA8EN SubPage last updated on